Munkatársaink

Domonkos Veronika




szonográfus



17 éves kora óta tudta, hogy a szülészet, a várandósokkal való foglalkozás lesz a hivatása. A szülésznő szak elvégzése után, 2006 májusa óta szonográfusként dolgozik.

Munkája, óriási felelősséggel jár és nagy kihívást jelent nap mint nap. Legnagyobb szakmai elismerés számára, hogy évek óta visszatérő párok szavaznak bizalmat neki, valamint a második, sőt harmadik babájukat várva fordulnak hozzá. 

A várandósság, a szülés lelki oldala és a megfelelő felkészülés fontossága pszichés szempontból is kiemelt szerepet tölt be munkásságában, illetve ennek megfelelő szakmai támogatása.

Egyéni, személyre szabott szülésfelkészítés és a várandóssággal, szüléssel kapcsolatos tanácsadás is szerepel a portfóliójában. Folyamatosan képzi magát és bővíti a már eddig megszerzett tudását. Ennek érdekében végezte el a pszichológiai asszisztens, majd később az önismereti és párkapcsolati problémamegoldó tréner képzést, illetve részt vett „a mesterséges megtermékenyítéstől, a szülés utáni depresszióig” elnevezésű képzésen.


A szonográfiai vizsgálatokhoz Samsung H60 diagnosztikai felsőkategóriás képalkotó készüléket használunk, mely kiváló felbontással és képfinomító alkalmazásokkal, valamint minden általunk vizsgált szervrendszerre specifikus modalitással rendelkezik. 

Uh kontakt zselét, felületi fertőtlenítőt (a vizsgálóasztal és vizsgáló fejek tisztítására) valamint hasi egyszer használatos papír törlőkendőt használunk. 

A „babamoziról” a kismama pendrive adathordozón kép-és videófelvételt kap, illetve egy papír alapú képet a magzatáról.






Csomagajánlataink


További ajánlataink

  • Vezetéknév
  • Keresztnév
  • E-mail
  • Üzenet
CARAMELL MEDICAL CENTER
H-9740 Bükfürdő, Európa út 18. • Tel.: (00 36) 94 558-030 • (00 36) 30 616 8321 • Fax: (00 36) 94 558-031 • info@caramellmedical.hu • www.caramellmedical.hu